Faustus Walden

A fiú nem mozdul. Veríték pereg le arcáról, ahogy a tőr nyelét mégjobban megszorítja. Az egyik bokor aljára fészkelte be magát, kivárva, míg a kiszemelt áldozata besétál a csaliba.
Sötét van. A felhők eltakarták a holdat, s a csillagokat; ezáltal megfosztva minden fényforrástól a férfit.
Két sárga pötty villan fel a távolban, melyek egyre közelebbinek s közelebbinek tűnnek.
„A farkas!“ - suhan át a vadász agyán. Az állat talpa alatt hangosan kettétörnek az ágak. A lehullott levelek mind-mind felkavarodnak, s az égbe repülnek, ahogy elszalad mellettük. Semmibe véve a pár méterre tőle száguldó megrémült őzeket egyenest a fáról lelógó hússzelet felé igyekezett. Szagot fogott, s hiába, ha még valahol a lelke legmélyén is ott szunnyad egy ember, ő csak egy kutya lesz. Egy átázott, büdös és bolhás szörnyeteg, aki képtelen átgondolni következő tettét, s akit az agya helyett inkább a gyomra irányít! Oh, hát persze, hogyan is felejthettem el! Biztos valamelyik feledékeny turista hagyhatta itt ezt a vértől átázott marhaszeletet. Micsoda véletlen, nem de?
Az ilyenek halált érdemelnek! Semmi dolguk nincs e föld felszínén; csak rombolást s halált jelentenek az emberiségnek!

A hatalmas szőrös dög nagyot nyelt, mikor az első darabokat leküldte a bendőjébe. Elégedett volt, bár első ránézésre úgy tűnt, mintha ekkora adag nem elégítené ki csillapíthatatlan éhségét.
Mélyeket szippantott a levegőbe, majd kissé közelebb araszolt ahhoz a bokorhoz, ahol a fiú lapult. Éles fogai megvillantak a sötétben, mikor felé vicsorított. Pár lépésnyire közelebb araszolt hozzá, de megállt. Fejét kissé oldalra biccentve még mindig nem tudott kellőképp összpontosítani az elméjéből feltörni készülő jelekre, miszerint valami itt nincs rendben.
A vadász halkan várta a megfelelő alkalmat, mikor átsuhant egy gondolat az agyán arra ösztökélve őt, hogy bújjon elő, s mélyessze a pengét az állat szívébe, vagy hagyja! Hagyja, hogy elmenjen mellette, feltéve, ha addigra nem tisztul ki a farkas elméje és meg nem öli a fiatal férfit.
Kezeivel kitámasztotta magát, majd elrugaszkodott a talajtól, úgy, hogy a farkas mellé kerüljön. Észrevette őt, erre azonban nem számított. Olyan biztos volt a dolgában, hogy már szokásos esti „ünneplésen“ járt az esze a kedvenc kocsmájában egy hideg sör mellett.
A farkas félre ugrott, így mielőtt még az ember földet érhetett volna mellette, s belekapaszkodhatott volna sűrű bundájába, a fiú fejjel a sártól összetapadt falevelekbe esett. A hátára fordult, s próbált felállni, ám egy mancs a mellkasán pihent, ami nem eresztette őt el. Próbált kapálózni, vagdalózni a késével, de semmit nem ért el vele. A jószág közelebb hajolt hozzá, éles fogaival rávicsorított a vadászra; morgás tört elő a torkából. Nyál csorgott ki nagy pofájából, majd mielőtt még átfontolhatta volna a helyzetet, cselekedett, és egy hangos roppanással átharapta az oly sokat tapasztalt vadászunk nyakát.



Verítéktől csöpögő arcomat egy gyors mozdulattal letöröltem, amikor felhúztam magam az ágyon. Rémálmom volt. Ez már a héten a harmadik, de nekem sokkal inkább úgy tűnik, mintha az egész életem egy nyamvadt kis horrorfilm lenne. Ah, mintha olyan sokat tudnék az életemről...
Amnéziám van. Az orvosok szerint hamar rendbe fogok jönni, de nekem valahogy nem úgy tűnik. El tudod te képzelni, milyen idegesítő az, amikor sétálok egy számomra tök idegen utcán, majd valaki rám köszön, én pedig zavartan megfordulok, hogy viszont üdvözölhessem őt, de nem jut eszembe róla semmi sem?! Semmi, de semmi az égvilágon! Mintha kiradírozták volna az elmémet, helyette pedig egy jókora sötétséget tuszkoltak volna a helyére.
Csak apró villanások idézik fel a balesetemet. Éppen hazafelé igyekeztem a szupermarketből, amikor hangos fékcsikorgás húzott vissza a fantáziálgatásomból a jelenbe, majd összecuppantam egy hideg fémtárggyal – mint később kiderült, egy kocsival -, pár óra múlva pedig egy kórházban feküdtem, s közölték velem a jó és rossz híreket. Akkor az ágyon feküdve képtelen voltam eldönteni, melyik a rosszabb: egy ideiglenes emlékezet kiesés, vagy egy aggódó nő, aki azóta is hívogat, mert nem hagyja nyugton a lelkiismerete.
Tehát, amíg ki nem derítem, ki voltam s ki vagyok valójában, itt van nekem egy megrémült nő, meg a folyton visszatérő rémálmaim, hogy bearanyozzák a mindennapjaimat. Csodás...