MF Városi Könyvtár - Lana & Barker

a shot in the dark, a past lost in space
where do i start the past and the chase

Ősz.
Mindig is félelmetes volt számomra, főleg mikor ki kellett lépnem a biztonságot és meleget nyújtó otthonból, ki a fagyos éjszakába, hogy intézzem a falka érdekeit szolgáló dolgokat. És ott van természetesen Tristan is, aki teljesen zöldfülű még a farkaslétet illetően. Percenként ugrál farkas alakból emberbőrbe... megrémiszti minden mozdulatunk és nem bízik senkiben. A fájdalom ilyen elviselhetetlen és sokan közülünk az öngyilkosságba menekülnének legszívesebben. Hazudnék, ha azt mondanám, nekem nem futott át a fejemen annak idején ez a gondolat - megszabadulni minden kíntól pusztán egy érvágással vagy akasztással. Könnyű lenne feladni, mintsem harcolni és megbirkózni a nehézségekkel, a sziklákkal, amiket az élet gördít elénk akadályokként. Tristan érzelmileg teljesen labilis most és nem kérdés, hogy mellette kell lennem, különben végleg elereszti az emberi létet. Az ilyenek sokkal könnyebben és hamarabb rekednek örökre farkasuk alakjában, mint azok, akik makacsul küzdenek ellene.
Lora testének melege engem is felmelegít. Így akarok maradni örökre és annál is tovább, magamba szívni a hajából áradó fenyőillatot és a bőréből szivárgó pézsma szagot. Megnyugvás, otthon, biztonság. Mindezt jelenti, ha mellette vagyok. Ugyanakkor nyugtalanít a gondolat, hogy ő mindezt érdekből teszi. Lora haszonleső és nem tudom, miért csak most jövök rá erre, mikor már a részemmé vált. Nem tudnék elszakadni tőle, ha akarnék sem.
Kikecmergek az ágyból, a gerincemet azon nyomban remegés rázza szét. Felhúzom a farmeromat, sötétbarna galléros pulóveremet és még sálat is tekerek nyakam köré. Kesztyű és kabát, utolsó ruhadarabjaim, majd egy bélelt bakancs ékesíti még lábaimat. Rettegek, hogy ha most ilyen súlyos a helyzet, mi lesz télen. Nem akarom újra felölteni farkasom alakját: az ezüstszürke bundát, a hatalmas mancsokat, a hosszú pofát és az éles fogakat. Ha másra nem is, hát arra emlékszem, mint tükröződik külsőm Ralph hatalmas, szénfekete szemeiben.

Egy óra, vagy annyi sem. Nem tudom, pontosan mennyi időmbe telt, mire elkocsikáztam a városközpontba, ahol a könyvtár is megbújik és ahol állandó vendégnek minősülök. Az idős könyvtáros asszony, Mrs Piltzburry apró okuláréja alól pillant fel rám és elmosolyodik. Csak biccentek és összevonom magamon a kabátot, elvégre ez nem az a hely, ahol kellemesebb lenne az idő. Talán pár fokkal melegebb, de nem elég ahhoz, hogy ne remegjen meg a testem a hűvöstől.
Megnyalom alsó ajkam, orromba dohszag szökik - a második hely, ahova szívesen jövök és ahol kiűzhetem fejemből a gondokat: Lorát, a falkát, Tristant, Symur halálát... mindent, ami aggaszt és amiket terhekként cipelek a vállamon.
Második sor, első polc. Felemelem hidegtől száraz kezemet, ujjamat végigfuttatom az egyik könyv gerincén és kiemelem a helyéről. Defoe Robinson Crusoe-ja mindig is az egyik kedvenc könyvem volt és sosem voltam rest újra és újra kiolvasni. Azt hiszem, ebben a műben összpontosul minden gyerek vágyálma - a kalandozás. A kalandozások persze olyanoknak valóak, akik nem félnek hátrahagyni az embereket... a barátokat, rokonokat, szerelmeket... akiknek nincs mit veszíteniük és ha meghalnak, aligha hiányolná őket bárki. Vannak ugyanis szerényebb kalandok, amihez egyszerűen csak felfedezésvágy kell, de Robinson kalandja nem efféle volt.
Barna fürtjeim közé túrok és tekintetemmel az automatát keresem, amit hamar megtalálok. Odasétálok, zsebemből előhalászok pár centet és bedobom a masinába, ami azonnal elkezdi nekem gyártani a forró, gőzölgő kávét. Nem olyan ugyan, mint egy kávéházi ital, de most megteszi. Arra jó, hogy felmelegedjen az ember.
Vagy éppen a farkas.