Sofía de Castro

A hideg vágtat végig a testemen. Gerincem ívbe feszül, körmeim valakinek a hátába vájnak. Másodpercek múlva elillan a hideg, elvégre Spanyolországban nem valami gyakori vendég. Viszont sikeresen felébredek, az álom immár semmivé foszlott. Helyét átvette a riadalom, hogy mégis kinek a hátát tettem kissé tönkre. A takarót a nyakamig rántom fel, az ágy oldaláig mászom. Csak fohászkodni tudok a jó Istenhez, hogy ne vegye észre az eltűnésem.
- Hajnalban megmentettelek, nincs mitől félned. -
Hirtelen forogni kezd velem a világ, megpillantom az állítólagos megmentőm és hopp, leszédülök az ágyból. Az ágy mellől nézek felfelé mikor két kar nyúl le értem, újra az ágyban vagyok. A takaróm persze lent maradt, akkora szerencsém nincs, hogy velem jöjjön egyszerre fel. Utána akarnék nyúlni, de teljesen felesleges. Mindent látott belőlem ez a fickó, szóval tökéletesen hiába való a testem takargatása.
- Megmentés alatt mit értettél? -
Érdeklődni kezdek, ha már nincsen elérhető közelségben semmi amit magamra húzhatnék és világgá szaladhatnék. Igazából semmi gondom nincs a férfival, azzal se amit gondolom csináltunk, csak emlékezni szoktam ha valakinek bemászom az ágyába. Sose voltam még annyira bambis, hogy ne tudjam kinek mondok igent. Erre tessék, megtörténik ez. Rettentően tudnék örülni ha megnyílna alattam az ágy és elnyelne. Mindegy merre, a lényeg innen el.
- Az erdőben találtam rád, véresen. -
Hű, hogy oda ne biciklizzek! Mekkora egy lovaggal hozott össze a sors, megment az erdőből, megfürdet és velem alszik. Csak elfelejtette rám adni az erény övet, nehogy történjen valami. Viccet félre egészen nagy szemeket meresztek rá, mintha sürgetném a válaszadás további részére. Különben sürgetem, elvégre én mi a jó fészkes fenét kerestem az erdőben? Na meg, hogy lettem véres? Az se mellékes momentum.
- Farkas vagy. Átélted az első átváltozást és valami csoda folytán nem maradtál huzamosabb ideig abban az alakodban. Egy éjszaka nem valami sok. -
Ez kicsit sok volt nekem, ennyire információ éhes mégse voltam. Eljött a pillanat, hogy arcomat a párnába fúrjam, megfeledkezve a világról. Legfőképpen arról, hogy nekem van egy szőrös énem aki kitombolta magát az éjszaka. Semmire sem emlékszem, egyetlen apró emlék foszlány sem kopogtat be. Ki tudja mit tettem? Lehet felfaltam a nagymamájához igyekvő Piroskát, a szomszédból azt a kedves öreg nénit meg desszertként vágtam be. Szipogni kezdek, a levegőt pedig óriási kortyokban szedem. A sírás fojtogat, emiatt felemelem a fejem. Rápillantok a férfira, kitör belőlem minden amit eddig őrizgettem. Közben magához húz a férfi, védelmezően átölel karjaival és hallgatja  amit elmondok neki. Elmesélem a gyerekkorom, az öcsém születését majd a húgomét. És rátérek arra, hogy milyen családba is születtem, hova vitt a gólya. Vadász család, évszázadokon keresztül ezt művelték. Én pedig örököltem, erre kiderül, hogy zabi gyerek vagyok. Anyám összeszedett valahonnan, mert ha ő hordozta volna magában a gént eddigre már egész szép kis állatkertet nyithattunk volna otthon.
- Minden rendben lesz. Vigyázni fogok rád. -
Végig simít a hajamon, mosolyog. Annyira szeretnék neki hinni, de tudom nem lesz így. Hiába ölel magához védelmezően, ki kell szabadulnom innen. Kicsit később elenged, én pedig megvárom amíg elalszik. Keresek valami olyan ruhát ami még jó is rám, így könnyű szerrel hagyom magára a lakásban. Taxit fogni még könnyebb volt, otthon pedig kifizetné még simább ügy. A szüleimnek hirtelen elő adtam, hogy az Államokban szeretnék tovább tanulni. Engedték, elvégre mi mást tudtak volna csinálni? Tudták, hogy erős, független nő vagyok aki határozottan kezeli a dolgokat és nem gyengül csak úgy el. Na meg nem akartam tönkre tenni a házasságukat azzal, hogy mégse az apám nevelt fel, így inkább csomagoltam és eljöttem. Ez volt a legjobb döntés, lévén, hogy menekülni akartam attól a névtelen férfitól is. Nem csak a saját családom elől.