caius loontwill

Egy égbe nyúló tölgy mohával borított törzsének vetem a hátam, ügyelve rá, hogy a lehető legkevesebb zajt csapjam, miközben a puskámmal együtt próbálok egyre mélyebbre jutni a lassan alábukó nap sugaraitól sárgásra színeződő erdőben. Oldalra pillantva csak egyetlen kérdést látok Xavi szemeiben. Mi a francot keresünk itt? Vissza kellett fognom magam, nehogy kicsússzon belőlem egy halk nevetés, ami elrontotta volna az eddigi próbálkozásunkat, hogy csendben előre törjünk, ugyanis szóról szóra ugyanazt gondoltam, amit Ő. Mi a fészkes fenét keresünk itt? Egy erdőben, amelybe lassan bekúszik a sötétség, az összes árnyával, és vérszomjas teremtményével együtt. Mert ott vannak, tudom, hogy ott vannak.
Ők ölték meg az apámat. Még egészen kicsi voltam, amikor történt, de nagyon jól emlékszem rá, hogy hogyan rohant be a nagybátyám az ajtón, véres kezekkel, egyenesen anyámhoz, hogy reszelős hangon, a levegő után kapkodva próbálja elmondani, mi is történt pontosan. Nem kellett volna hallanom, de akarva akaratlanul is egyre közelebb araszoltam a szobából kiáramló fénycsík felé, ami azt jelentette, hogy nem kell azon rágnom magam miről szólhat a fojtott beszéd, hanem átjár az a nyugalom, amikor eltűnik az annyit titkolt információ körüli köd. Óvatosan araszoltam közelebb a szoba ajtajához, lépésről lépésre, hogy még véletlenül se nyikorduljon meg alattam a parketta, ami ezáltal elárult volna, és akkor valószínűleg bezáródik előttem az ajtó, ami azt is jelentette volna, hogy soha nem tudom hogyan végezte apám, így soha nem lett volna belőlem is vadász.
Megroppant egy ág, mire felkaptam a fejem, és abban a pillanatban meg is hallottam, ahogy valaki halkan káromkodik egyet. Meg kell említenem, hogy az illetőnek – és mivel Xavi volt az egyetlen ember velem – egész széles a repertoárja ilyen szavak terén. Oldalra kaptam a pillantásom, hogy azzal próbáljam meg elhallgattatni, hiszen nem ezért dolgoztunk annyit. Nem ronthatja ez az egészet.
Úgy nőttem fel, hogy mindig is egyetlen célom volt. Megkeresni apám gyilkosát, és megölni, méghozzá a saját kezeimmel. Ha Őt nem találom meg, akkor a csinos kis falkáját fogom levadászni. Egyenként, és minden kegyelmet mellőzve.    Éppen úgy, ahogy ő végzett apámmal. Megfizetem az adósságomat.
Intettem Xavinak, hogy induljon előre, majd én fedezem. Olyan nekem, mintha a testvérem lenne, a kisöcsém. Anyám nem értette meg, hogy miért akarok én is arra a sorsra jutni, amire az ő annyira szeretett férje. Nem értette meg, hogy ára van annak, hogy biztonságban legyünk, és ezt az árat néha vérrel kell megfizetni. Legutóbb mi veszítettünk el egy embert, egy szerető apát, egy tisztelt vezetőt, egy kedves testvért. Most ők fognak elveszíteni mindent. Teszek róla, hogy így legyen.